Az együttérzés nem elég. Az igazi segítséghez tettekre van szükség.
A Békegalamb Alapítvány célja olyan szervező tevékenység végzése, amely során a segíteni szándékozók által nyújtott támogatások erejét együttesen felhasználjuk, így jóval nagyobb hatékonysággal támogathatjuk a rászorulókat.
Bemutatkozás
Alapítványunk a társadalmi esélyegyenlőségért, az elesettekért és a gyerekekért jött létre.
Céljainknak megfelelően, tevékenységünkkel jelenleg a Pető Intézet, valamint a Semmelweis Egyetem, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika munkáját segítjük.
Célunk, hogy támogassuk a segíteni szándékozóknak abban, hogy a kis betegeket közös erővel, a sok kis segítséget egy közös cél érdekében együttesen felhasználva, jóval nagyobb hatékonysággal támogathassák.
A Békegalamb Alapítvány
Alapítványunkat 2006 végén azzal a céllal hoztuk létre, hogy segítsünk, illetve lehetőséget teremtsünk a segíteni szándékozóknak abban, hogy a rászorulókat támogathassák.
Fő célunk, hogy a legégetőbb – gyermekegészségügyet érintő – problémák számát csökkentsük, látványosan és hatékonyan mozdítsuk előre a gazdasági szektor társadalmi felelősségvállalási politikájának pozitív változását.
A hátrányos helyzetű gyermekek támogatása - Alapítványunk céljával összhangban - nem kampányszerűen, hanem folyamatosan történik, ügyelve a legmagasabb szintű szakmaiságra, továbbá alkalmazva a legkorszerűbb non-profit és adományszervezési technikákat.
Célunk, hogy támogassuk a segíteni szándékozókat abban, hogy a kis betegeket közös erővel, a sok kis segítséget egy közös cél érdekében együttesen felhasználva, jóval nagyobb hatékonysággal támogathassák.
Célunk, hogy a sok kisebb adomány erejét egyesítve hatalmas élménnyel ajándékozzuk meg azokat a kisgyermeket, akinek sok nehézséggel kell megküzdeniük a hétköznapi életben is.
A sok kis adomány nagy segítséget jelent a gyerekek számára: anyagi támogatást, segédeszközöket a mindennapokhoz, és ami legfontosabb: mosolyt, játékot, élményt.
Együttműködési megállapodást kötöttünk a Nemzetközi Pető Intézettel, valamint a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikával, az adománygyűjtési és programszervezési feladatok ellátására.
Célkitűzések
Nemzetközi Pető Intézet támogatása
A Pető Intézettel együttműködési megállapodást írtunk alá neveléshez, rehabilitációhoz szükséges eszközök beszerzése témapontban.
A Pető Intézet vezetőivel együttműködve azon dolgozunk, hogy a gyermekek fizikai szellemi és lelki fejlődéséhez egyaránt segítő kezet nyüjtsunk: a gyógypedagógia eszközök, könyvek és játékok biztosításán tül fő célkitűzésünk, hogy programokat szervezzünk, élményt vigyünk a kis betegek életébe, amelyek fizikai felépülésüket és fejlődésüket is nagymértékben elősegítik. Rövidtávü céljaink között kirándulások, cirkusz, bábszínház, játszóház-, Vizipark-látogatás, állatkerti program megszervezése és lebonyolítása szerepel, közép távü célként egy játszótér megépítését és egy, nagyobb kirándulások lebonyolítására is alkalmas szállítóeszköz beszerzését tűztük ki célul.
A Semmelweis Egyetem Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika részére
elsősorban gépekre, eszközökre gyűjtünk, ahhoz hogy az intézet kis betegeit korszerű körülmények és professzionális technológia segítségével közelebb jutassuk a mielőbbi gyógyuláshoz.
A SE Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika 56 ágyas egyetemi intézmény, amely nemcsak Budapestről, hanem az ország egész területéről lát el betegeket. Foglalkozik a fül, orr, torok, gége, fej-nyak megbetegedéseivel, e régiók tumorainak kezelésével és onkológiai sebészetével, az orr és melléküregek betegségeivel, ezek műtéteivel, endoszkópos és mikroszkópos gége-, valamint orr-, melléküreg- és fülsebészettel, fül-orr-gégészeti lézerterápiával és lézersebészettel. A klinikán fül-orr-gégészeti rekonstrukciós és plasztikai sebészeti műtéteket is végeznek. Kiemelt tevékenység a nagyothallás gyógyítása, a műtéti hallásjavítás, valamint a nyelőcső, gége, légcső endoszkópos diagnosztikája és sebészete.
By: Békegalamb
On: Tue 26 of Aug., 2008 05:14 CEST
(83 Reads)
|
|
1 millió forintot adományozott a Heim Pál Gyermekkórháznak A Közösség Szíve – a CBA és a Procter & Gamble rászoruló gyermekek megsegítését célzó közös jótékonysági kezdeményezése – idei első programja keretében abból a 10 millió forintból, amelyet a fogyasztók jóvoltából gyűjtött össze és 10 kórház gyermekosztálya között oszt szét. A mai napon ünnepélyes keretek között átadott 1 milló forintos támogatásból a Heim Pál Gyermekkórház berendezi az új, 80 ágyas G épület betegszobáinak egy részét.
|
By: Békegalamb
On: Thu 21 of Aug., 2008 05:14 CEST
(90 Reads)
|
|
Az egyik energiaital-gyártó cég az augusztus 20-i Air Race alkalmából tíz tehetséges magyar művészt kért fel arra, hogy tervezzék újra a hazai pilóta, Besenyei Péter sisakjának design-ját. Az elkészült sisakokat elárverezték, a befolyt összeg a Wings of Life Gerinckutatási Alapítványt segíti.
|
By: Békegalamb
On: Thu 14 of Aug., 2008 05:14 CEST
(86 Reads)
|
|
A rendezvényt a helyi általános iskola sport tagozatos osztályának 1989-ben végzett tanulói szervezték. A teljes összeget az egyik volt osztálytársuk súlyosan beteg kisfiának az ápolási és gyógykezelési költségeire ajánlották fel.
|
By: Békegalamb
On: Tue 12 of Aug., 2008 05:14 CEST
(83 Reads)
|
|
A MEOSZ szervezésében ismét megrendezésre kerül Lakiteleken, 2008. október 20-22 között a képességek olimpiája, a IV. Országos Abylimpia. Célja, hogy a fogyatékossággal élő emberek több szakmai ágban megmutathassák képességeiket, szaktudásukat, így az Abylimpia nem sportverseny, hanem a képességek és készségek versenye, amelyre minden olyan fogyatékossággal élő ember jelentkezhet, aki a felsorolt témakörök bármelyikében átlagon felüli teljesítmény elérésére képes.
|
By: Békegalamb
On: Mon 14 of July, 2008 05:14 CEST
(137 Reads)
|
|
Június végéig várták a K&H fiókok az ügyfelek 1 és 2 forintosait. 2007 decemberében hirdette meg a K&H Csoport az 1 és 2 forintos érmék gyűjtését. Márciusban ezek az érmék bevonásra kerültek, de a Bank tovább gyűjtötte, hogy az akció végén az összegyűlt pénzből orvosi műszereket vásárolhasson egy gyermekgyógyító intézménynek
A jubileumi év egyik kiemelkedő elemeként a gyűjtés 7 hónapja alatt összegyűlt 13.690.329 forintos összegből a K&H egy kiválasztott kórháznak vásárol műszereket.
|