„Örömmel tölt el minket, hogy A Közösség Szíve a fogyasztók jóvoltából 2008-ban is tovább dobog, és hogy ilyen jelentős összeget sikerült összegyűjtenünk. Őszintén reméljük, hogy ezzel a támogatással – melyet az egyes intézmények saját belátásuk szerint használhatnak fel – hozzájárulhatunk több értékes kórházi berendezés beszerzéséhez és a kórházi körülmények javításához, amellyel megkönnyíthetjük a gyerekek kórházi tartózkodását” – mondta el Karancsi Zsolt, a Procter & Gamble Vállalati Kapcsolatok Menedzsere.
„A Közösség Szíve programja keretében kapott 1 millió forintos támogatásnak köszönhetően be tudjuk rendezni az új G épület betegszobáinak egy részét. Ez az új 80 ágyas épületünk elsősorban belgyógyászati jellegű részlegeknek ad helyet és 5 szinten biztosítja korszerű, európai színvonalon a gyermekek ellátását” – mondta el Dr. Harmat György a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója.
Az ünnepélyes átadást követően A Közösség Szíve az Alma zenekar vidám zenés műsorával is kedveskedett a gyerekeknek, akik nagyon élvezték az előadást, amely egy kis vidámságot varázsolt a kórház komor falai közé.
A program részletei elérhetők a www.akozossegszive.hu
További információ:
Tavaszi Tilda
ügyfélkapcsolati menedzser
Tel.: (06-1) 269-1676
Fax: (06-1) 269-2504
http://adhat.hu/hirek/egyhir/627050/1_millio_forintot_adomanyozott_a_kozosseg_szive_a_fogyasztok_jovoltabol_a_heim_pal_gyermekkorhaznak.html
