Békegalamb Alapítvány

Az együttérzés nem elég. Az igazi segítséghez tettekre van szükség.

A Békegalamb Alapítvány célja olyan szervező tevékenység végzése, amely során a segíteni szándékozók által nyújtott támogatások erejét együttesen felhasználjuk, így jóval nagyobb hatékonysággal támogathatjuk a rászorulókat.

Bemutatkozás

Alapítványunk a társadalmi esélyegyenlőségért, az elesettekért és a gyerekekért jött létre.

Céljainknak megfelelően, tevékenységünkkel jelenleg a Pető Intézet, valamint a Semmelweis Egyetem, Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika munkáját segítjük.

Célunk, hogy támogassuk a segíteni szándékozóknak abban, hogy a kis betegeket közös erővel, a sok kis segítséget egy közös cél érdekében együttesen felhasználva, jóval nagyobb hatékonysággal támogathassák.

A Békegalamb Alapítvány

Alapítványunkat 2006 végén azzal a céllal hoztuk létre, hogy segítsünk, illetve lehetőséget teremtsünk a segíteni szándékozóknak abban, hogy a rászorulókat támogathassák.

Fő célunk, hogy a legégetőbb – gyermekegészségügyet érintő – problémák számát csökkentsük, látványosan és hatékonyan mozdítsuk előre a gazdasági szektor társadalmi felelősségvállalási politikájának pozitív változását.

A hátrányos helyzetű gyermekek támogatása - Alapítványunk céljával összhangban - nem kampányszerűen, hanem folyamatosan történik, ügyelve a legmagasabb szintű szakmaiságra, továbbá alkalmazva a legkorszerűbb non-profit és adományszervezési technikákat.

Célunk, hogy támogassuk a segíteni szándékozókat abban, hogy a kis betegeket közös erővel, a sok kis segítséget egy közös cél érdekében együttesen felhasználva, jóval nagyobb hatékonysággal támogathassák.

Célunk, hogy a sok kisebb adomány erejét egyesítve hatalmas élménnyel ajándékozzuk meg azokat a kisgyermeket, akinek sok nehézséggel kell megküzdeniük a hétköznapi életben is.

A sok kis adomány nagy segítséget jelent a gyerekek számára: anyagi támogatást, segédeszközöket a mindennapokhoz, és ami legfontosabb: mosolyt, játékot, élményt.

Együttműködési megállapodást kötöttünk a Nemzetközi Pető Intézettel, valamint a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikával, az adománygyűjtési és programszervezési feladatok ellátására.

Célkitűzések

Nemzetközi Pető Intézet támogatása
A Pető Intézettel együttműködési megállapodást írtunk alá neveléshez, rehabilitációhoz szükséges eszközök beszerzése témapontban.

A Pető Intézet vezetőivel együttműködve azon dolgozunk, hogy a gyermekek fizikai szellemi és lelki fejlődéséhez egyaránt segítő kezet nyüjtsunk: a gyógypedagógia eszközök, könyvek és játékok biztosításán tül fő célkitűzésünk, hogy programokat szervezzünk, élményt vigyünk a kis betegek életébe, amelyek fizikai felépülésüket és fejlődésüket is nagymértékben elősegítik. Rövidtávü céljaink között kirándulások, cirkusz, bábszínház, játszóház-, Vizipark-látogatás, állatkerti program megszervezése és lebonyolítása szerepel, közép távü célként egy játszótér megépítését és egy, nagyobb kirándulások lebonyolítására is alkalmas szállítóeszköz beszerzését tűztük ki célul.

A Semmelweis Egyetem Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika részére
elsősorban gépekre, eszközökre gyűjtünk, ahhoz hogy az intézet kis betegeit korszerű körülmények és professzionális technológia segítségével közelebb jutassuk a mielőbbi gyógyuláshoz.

A SE Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika 56 ágyas egyetemi intézmény, amely nemcsak Budapestről, hanem az ország egész területéről lát el betegeket. Foglalkozik a fül, orr, torok, gége, fej-nyak megbetegedéseivel, e régiók tumorainak kezelésével és onkológiai sebészetével, az orr és melléküregek betegségeivel, ezek műtéteivel, endoszkópos és mikroszkópos gége-, valamint orr-, melléküreg- és fülsebészettel, fül-orr-gégészeti lézerterápiával és lézersebészettel. A klinikán fül-orr-gégészeti rekonstrukciós és plasztikai sebészeti műtéteket is végeznek. Kiemelt tevékenység a nagyothallás gyógyítása, a műtéti hallásjavítás, valamint a nyelőcső, gége, légcső endoszkópos diagnosztikája és sebészete.

A Békegalamb Alapítvány karácsonyi ajándékosztási akciója

Szerző: System Administrator  Dátum: Szerda 23 Dec., 2009 04:14 CET  (146 Olvasás)
A Békegalamb Alapítvány a Pető Intézet óvodájába látogatott a 2008-as év során gyűjtött ajándéktárgyak, játékszerek és könyvbeli adományok, támogatások átadása céljából.

Csődbe viheti a válság a Magyar Vöröskeresztet

Szerző: System Administrator  Dátum: Péntek 18 Dec., 2009 04:14 CET  (117 Olvasás)
Megrengette a gazdasági válság a Magyar Vöröskeresztet, amely a nagy adományok elmaradása miatt csődközeli helyzetbe került. A karitatív szervezet igazgatója szerint vészforgatókönyvet kell kidolgozniuk a túlélésért, mert már a magánszemélyek adományai sem segítenek rajtuk - írja a Népszabadság.

Karácsonyi jótékonysági akciót indított az Erste Bank és a Sláger Rádió

Szerző: System Administrator  Dátum: Szerda 16 Dec., 2009 04:14 CET  (162 Olvasás)
Jótékonysági akciót indított az árva gyermekek megsegítésére az Erste Bank Hungary Nyrt. a Sláger Rádióval közösen: ennek keretében a pénzintézet az általa kibocsátott Sláger Hitelkártyával történő minden vásárlás után 100 forintot ajánl fel az SOS-gyermekfalvaknak, az így összegyűlt pénzből pedig a falvak lakóinak karácsonyi kívánságait teljesítik.

Bajban a civil szervezetek

Szerző: System Administrator  Dátum: Hétfő 26 Jan., 2009 04:14 CET  (141 Olvasás)
Egyre több problémával kell megküzdeniük a hazai civil szervezeteknek. A pénzügyi válság miatt kevesebb az adományozó, és a hatékony működéshez szükséges törvényi háttér is hiányzik. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke felháborítónak tartja, hogy már az adományok után is áfát kell fizetni a civileknek vagy az adományozóknak.

Az adományok áfájának eltörlését szorgalmazza a Fidesz

Szerző: System Administrator  Dátum: Kedd 20 Jan., 2009 04:14 CET  (122 Olvasás)
A természetbeni adományok közelmúltban bevezetett áfájának eltörlését kezdeményezi a Fidesz - egyebek mellett erről esett szó Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke és Bölcskei Gusztáv református püspök hétfői budapesti találkozóján.


Nyomtatás Link küldése